Szakítás
Létrán jön aprókat lépve a barna-lepel alkony, riadt füzek
köd-vásznat tépnek zord, életvonal-parton. Az avar-hajú
fogfájós folyam szemlesütve andalog, lélekharang kong
messzi tájon, táncot járnak az angyalok. Az üszkös lábú
est kitátja száját, odvas foga rám mered, rothadó növények
bűzében, egy vaksi kutya ténfereg. Keserű fájdalom száll
fekete felleg-szárnyain, durván letarol: szinte látom, hogy
kibontott blúzzal nyögdécselsz valahol. Az enyém vagy,
csak az enyém: szajkózza monoton a halál. Bújok kőbe, bújok
ölbe, bújok félve, bújok remélve, de megtalál. Aprócska
szeretnék lenni, egy érett pete, ki hiszi, hogy megfogan.
Sajnálom a világot, sajnállak téged, és sajnálom önmagam.
Képek
A nyugalom megzavarására alkalmas képek rejtőznek az avatárok alatt. Ezek a vers hangulatához igazodó, fülledten erotikus, helyenként pornográf és többnyire érdekes fotók vagy fotómontázsok. A weblap gondolatával egy időben születtek.
Csak akkor kattints a képre, ha már elmúltál 18 éves és nem riaszt az esetlegesen bizarr látvány!
Visszatekintés
Pár szó a vers keletkezéséről
Kölyök voltam. Nem tudtam, hogy az élet nem egy királydráma, nem színpadi játék, ahol a szerelmesek végül úgyis egymáséi lesznek. Nem tudtam, hogy akit Shakespeare szonettjei megszédítenek és elvarázsolnak annak lába alól kicsúszott a realitás talaja, az LSD nélkül is utazik. Máriával sokat gyakoroltuk a szakítást, hogy a premier napján tökéletes legyen. De az a nap sosem jött el, a szerelmesek sosem lettek egymáséi.
(Pár keresetlen szó a máról: Folyamatosan ismerkedem a Webnode tartalomkezelő rendszerével és közben hibát-hibára halmozok. Kezdetben képeket gyártottam a verseimből, ám ezek olvashatósága közel sem volt tökéletes. Ma már csak néhány vers van képformátumban. Sajnálom, de a saját ismertetőimben is lehetnek apró tévedések. Elértem azt a méretet, amit már nehéz áttekinteni.)