szerelmese
A tavasz áradásos, fényt hintő, hófoltos léptének;
a frissen szántott föld gomolygó, nehéz szagának;
a ködbe vesző, ködbe nehezült ezeréves erdőnek.
A nyár bikinis, víztől csöpögő, hancúrozó jókedvének;
az aranylávába bújt rozsdás, izzadó mezőnek;
a maszatos, csillagszóró testű, zord viharfelhőknek.
Az ősz rézgombos, avarbundás, egyhangú csöndjének;
az elvetélt szőlőhegyek, kifosztott gyümölcsösök panaszának;
a széltépett meztelen ágak közötti üres fészeknek.
A csilingelő szánok, suhanó sítalpak sejtelmes szavának;
a visongó, forralt bor leheletű, hosszú-késes ünnep-hajnaloknak;
a fenyőfa köré gyűlt kezet nyújtó békés hangulatnak…
Busa betűk és dallamos szótagok zenéjének;
dobogó rímeknek és öntörvényű, örökéletű gondolatoknak;
ráncos ajkakra feszülő verstrilláknak,
gonoszan villogó, fiatalosan kemény mondatoknak.
Lelkesítő, lüktető, dobpergető, forradalmiságot hordozó,
a hétköznapok dohos leplét lerángató;
a feltérképezhetetlent, a leírhatatlant leíró,
a lelkek, az emberi hangulatok szféráit kutató;
a mélyből felbugyogó, a felszínen meglapuló,
a hozzáférhetetlen, a testközeli, a kirobbanó
és a visszatartott örök emberi fogantatású szavaknak…
A legyőzhetetlen, világformáló nagy és végtelen embernek;
az esetlen totyogó, síró-rimánkodó embernek;
a megalkuvó és a meg nem hátráló, építő és romboló,
szellem és szerelem szülte emberi embernek.
A nőknek, akik szívük alatt hordják a világot;
akik dolgoznak munka után, és akik dolgoznak
munka előtt; akik a testükkel védik a fészket
és testüket adják az álmaik helyét betöltő valakinek;
a nőknek, akik megszülik az őket eltiprókat,
kínjukkal engesztelik az életet, vérükkel adóznak azért,
hogy világra hozzák a szerelmet: a nőknek…
Két bánatos, boldog jövőről álmodó, zajos-zöld szemnek;
két könyörgő, melengető, metsző, reális-zöld szemnek;
két csillogó, puha, sátáni szép, könnyet ejtő szemnek.
Két párás, hunyorgó, tiszta ablakszemnek,
két ölelve-taszító, delejes, tűzokádó karnak;
két magátkellető, tündéri szárnykarnak;
két homályos, pisze, szeplős mosolynak,
két tétova mozdulat között, egy ágyat kereső csóknak.
Két félreértés között, egy kibomló, boldog csöndnek;
két beteljesületlen csönd között egy glóriás, hófehér, sugárzó
arcnak, egy lüktető testnek, egy ki nem gondolt gondolatnak…
szerelmese.
Képek
A nyugalom megzavarására alkalmas képek rejtőznek az avatárok alatt. Ezek a vers hangulatához igazodó, fülledten erotikus, helyenként pornográf és többnyire érdekes fotók vagy fotómontázsok. A weblap gondolatával egy időben születtek.
Csak akkor kattints a képre, ha már elmúltál 18 éves és nem riaszt az esetlegesen bizarr látvány!
Visszatekintés
Pár szó a vers keletkezéséről
Egy vers, amivel több időt töltöttem el, egy vers, amire készültem és ars poeticának szántam. Nem, nem a költészetről szól. Szerettem az irodalmat, a versek egy részét, de sohasem foglalkoztam a költészet értelmével. Ez életem ars poeticája.
Benne van a természet szeretete, az irodalom, a nyelv szeretete, az értelmes ember és ezen belül is a nők tisztelete és szeretete. Benne van az élet, a szerelem igenlése és benne van Mária is. Nem, nem Szűz Mária, a vallástól már jócskán eltávolodtam addigra. Az én romantikus, ostoba, misztifikált szerelmem van benne. Csak egy példa: Máriának valószínűleg sohasem volt zöld a szeme. A zöld és a kék az én kedvenc színeim. Zöld az erdő, a mező, kék a tenger, a víz, a Föld.
Most láttam, hogy ez a vers - és előfordulhat több hasonló eset - megtalálható más weblapon is. Ilyenkor a szövegben lehetnek apróbb eltérések, hiszen legtöbb versemnek több változata van. Ha valaki az igazit, a véglegeset keresi, akkor azt itt találja.